Perspektive (a kortárs irodalom lapja)
Interjú a mail artról és a dadáról
Sylvia Egger


Az avantgarde gyakran faraday-i villámhárítóként müködik a hivatalos és a független zóna között. Ebben az „autonóm zónában“ elidegenednek, átdolgozódnak, megszakadnak az elfogadott területek és technikák. Ezeknek a csoportoknak gyakran egyfajta konspiratív résre van szükségük. Susanna Lakner „Susannia“ nevü bolygóján müködik, innen kommunikál, saját bolygójával kapcsolatos bélyegeket, postai pecséteket állít elö és megalkotta a bolygó arculatitervét. Vajon „Planet Susannia“ egy ilyen „autonóm zóna“? Ès ha igen, milyen kapcsolatban áll „Planet Susannia“ a többi virtuális állammal, bolygókonstellációkkal?

Amikor kitaláltam „Susanniát“, érthetö módon nem gondolkodtam ilyen kategóriákban. Egyfajta imaget, logot, vizuális koncepciót akartam adni a munkáimnak, valami egyértelmüen felismerhetö pecsétet. Egyszerüen azt gondoltam, hogy kell egy összefogó erö, ami a mail art munkáimat bekeretezi. Egy nap egyszercsak eszembe jutott a kifejezés: Planet Susannia.(Akkoriban a „planet“ kifejezés még nem volt annyira elterjedt, mint mostanra.) Ettöl kezdve, mint Planet Susannia küldözgettem a mail artjaimat. Ez a fajta gondolat úgy látszik akkor valahogy benne volt a levegöben, mert nagyjából két év múlva 58 taggal megalakult az IMACOVL, a Virtuális Államok Mail Art Szövetsége, 2001 pedig a virtuális államok éve volt.
Ismerjük egymás munkáit, többé-kevésbé kapcsolatban állunk egymással, de nem szorosabban mint a többiekkel. Az hiszem mindenkinek megvannak a kedvencei, akiknek a munkáit külünösen szereti, akiket egy-egy akcióra külön meghív, de ez független a szervezettöl.

Az avantgarde törekvéseinek bemutatására, megvilágítására gyakran manifesztumokat ad ki.
A mail artban van egy szlogen, melyszerint a manifesztumokat férfiak írják, hogy a dolog történelmiesítését elörevigyék, a kapcsolatokat pedig a nök kötik.
Ebböl a szempontból a szokásos avantgard összefüggésben a mail art a a nöknek szintén csak a kisérö szerepet adja. Susanna munkáiban erös a kötés a fe -mail -arthoz,
elviccesített Mona Lisák, dadarejtvényen táncoló klasszikus dada nöi lábak, egyértelmüen nöi motívumokból készült kritikus kollázsok. Mi Susanna manifesztikus álláspontja a mail art szokásos bipoláris felállásához? Mennyire fontos a mail art történetének nöi újjáírása?

Azok a nök, akik régen a nagy férfiak árnyékában tevékenykedtek, ma valószínüleg a saját dolgaikat csinálnák; régebben egyszerüen más volt a nök helyzete.Férfiak és nök különbözöek, különbözö dolgokhoz értenek jobban.
Én inkább a szövetség, mint a harc híve vagyok. A feminista mozgalmaknak megvolt a maguk jótékony hatása, de ma már szerintem más konstellációkra van szükség, hiszen a sztereotípiák is változnak a társadalomban: a szép nök okosodnak az okosok pedig szépülnek, miközben gyarapodnak a szép és buta férfiak.
A változást nem lehet nem észrevenni. Azt hiszem ez az, amire te is célzol a munkáimmal kapcsolatban. Én hiszek abban, hogy idönként ferde szemmel és öniróniával kell magunkat a tükörben nézegetni, hogy fejlödni tudjunk. Én is azok közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy a 21. század a nök évszázada lesz, de nagyon merész dolognak tartom manifesztumokban lefektetni az alapokat és meghatározni az irányt. Ezzel az ember automatikus behatárolja magát. Én inkább a dolgok folyamatos változásában hiszek, ahol az út a cél. Mindennek meg van a maga ritmusa és ezért a mail art történetét sem kell nöi szempontból átírni: a mail art nemzetközi hálózat és egyre több fonalrész szövödik bele nök által, ezt nem kell megszervezni, ez ellen nem lehet tenni, ez egyszerüen így van.
Annina van Sebroeck, belga mail art müvész 2000-ben megrendezte az elsö nemzetközi femail art kiállítást, amelyen erös, komoly hangvételü és önironikus munkákkal 25 országból 107 nöi müvész vett részt. Ez a tény önmagáért beszél.

A „mailbox is a museum“ -szlogen és a dadavonatkozású visszanyúlások a klasszikus példaképekhez, egyrészt erös kötést mutatnak a dadaizmushoz, másrészt viszont egy bizonyos avantgardbevonatú muzealizálódást is. A mail artnak erös a (történelmi) kötödése az olyan avantgard mozgalmakhoz, mint dada, fluxus neoizmus. Vajon Susannát a kapcsolat a korábbi avantgardelemekhez és mozgalmakhoz a muzealizáláshoz, mint végállomáshoz vezette,vagy szerinte adnak-e ezek még impulzust szürreális érzékelésre?
Hogyan értsük a lineális megfogalmazást: a reális, irreális, szürreális?

A „The mailbox is a museum“ szlogen Eiichi Matsuhashi japán mail art müvésztöl származik és inkább a mail art különleges helyzetére, mint muzeologizálódásra utal.
Mail art müvésznek lenni egyfajta állapot. Az ember folyton a mail art szemén keresztül érzékeli a világot, folyamatosan anyagot gyüjt hol egy kollázshoz, hol egy pecséthez, képeslaphoz. Minden inspirálóan hat; mások munkái, korábbi müvészek dolgai; számomra különösen a szürrealizmus és a dada.
Nekem a müvészettörténetben a 20-as évek mozgalmai a legizgalmasabbak ; akkor mozgatták meg Freud tanai az írók, képzömüvészek agyát, terjedt el
az automatikus írás, a szürrealista versszerkesztés, akkor vált divattá az álmok elemzése, a lélektan. Forradalmian új munkák, szokatlan kiállíitások születtek. Hihetetlenül kreatív erök szabadultak fel és vettek új irányt.
Max Ernst kollázsai folyamatosan inspirálnak, Breton versei, Schwitters merzképei, Duchamp dolgai nem csak nekem forrásaim, a többiek munkáiban is felismerem öket.
A „real- irreal -sürreal“ ragaszom is ezekhez az ideálokhoz kötödik.
A kollázs a leggyakoribb kifejezö eszközöm, ahol reális képrészleteket irreálissá párosítok, hogy szürreális helyzetbe hozzam öket.


információk a lapról:www.avantgarde.netzliteratur.net